Hazagondolás
Írta: Administrator   
2018. április 10.
 
2018 tavaszán dupla albumként megjelent Hazagondolás című Szvorák-kiadvány palóc dalokat, meséket, mondákat és hiedelmek tartalmaz. Egy régen vágyott adósságát törleszti Szvorák Katalin, hiszen Palócföld szülöttjeként eddigi tematikus kiadványai között soha nem szerepelt kizárólag szűkebb-tágabb szülőföldjének népi hagyománya, pedig egykoron még tizenéves füleki serdülőként első biciklis gyűjtőútja is a Medvesaljára vezetett. Különleges színfoltként egymást váltják és egymással karöltve hallatszanak majd a szerelmes dalok, a rabénekek, juhásznóták, balladák, dudanóták és a Mária-altatók után elhangzik az első lemez záródala is, a pásztói Esti dal. Mesés, búbos-kemencés, háromgenerációs kő-sár-vályog házuk egykori lakóinak világa elevenedik fel a régi mesevilág által. Szüleitől, nagyszüleitől örökölt illabiális å-val, diftongusokkal és zárt ë-vel díszített nyelvezetet kelt életre kellő alázattal, melyet paraszt elődeitől kapott és azzal a szabad szárnyalással, melyet juhász felmenőitől örökölt. Valóban, a Szállj el, fecskemadár ismert palóc népdal szárnyal szóban, énekben és dallamban. A fecskemadár ugyan elszáll, de minden tavaszkor visszatér Palócországba, ahogyan Szvorák Katalin is vissza-visszatér gyökereihez. Szvorák Katalin 35. önálló lemezét Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze ajánló gondolataival jelent meg:"... Kedves Szvorák Kati, kívánom, hogy nagyon sokáig harangozzanak, csengettyűzzenek még a torkodban a nekünk annyira fontos palóc dalok, juhász- és betyárnóták, népmesék. S hogy az a táj és erős lelkiség, amely annak idején mindkettőnket a művészetek világába indított, dalaidban, meséidben hódítsa meg nemcsak a magyar glóbuszt, de a nagyvilágot is."