Kezdőlap
Mazsolázás PDF Nyomtatás E-mail
Hírek
Írta: Administrator   
2019. június 26.

 Mazsolázás, sűrített emlék-képfoszlányok a közelmúltból és énekes jövendölés

Középkereszt és Magyar Örökség-díj, énekek a losonci zsinagógában Szvorák Katalintól Szvorák Zsuzsának, 38 év után ismét a Zselízi Népművészeti Fesztiválon, Fadd templomának ünnepén Korzenszky Richárddal.  Volt más is: túrázás hegyek között, koratavasszal magyarok nyomában Rómában (Fraknói Vilmos, Lénárd Sándor), majd emlékidézések, temetőfotózások Zólyomban, Besztercebányán, Úrvölgyben és Körmöcbányán, magyar emlékek Görzben (Gorizia), Santa Croce-ban, magyar sírok Fiuméban, magyar orvosok rendelői Abbáziában, májusi rügyfakasztás trieszti temetőben ( Pressburgerék), majd tisztelgés Triesztben a magyar kávé nagykereskedők előtt. Azóta Illy Ferenc-féle kávé a kedvenc.
Hamarosan lesz vászolyi, majd erdőbényei templomi szólókoncert, Szent István ünnepe előtt Himnusz és Szózat éneklés,  Szurdokpüspökiben Libafesztivál, Pozsonypüspökiben emlék-koncert az Aradi Vértanúk napján. Az időközben megjelent  Szentendrei Önkormányzat által támogatott Dalüzenet lemez  díszelőadása augusztus 20-án Szentendre Fő terén  és szeptemberben dalokkal üzen Szvorák Katalin Brüsszelben is.Készül az Ág Tibor emlékalbum. Mindenről majdnem "hétrekész" információ olvasható Szvorák Katalin facebook-ján.
(A mellékelt fotósokaság a közelmúlt sűrített kép-kavalkádja)

Fontosabb riportok, jelenések, említések olvashatók a tovább felirat megnyomásával.:

1. Szvorák Katalin Magyar Örökség-díjas lett
2. Tőzsér Árpád:  Szvorák Katalin Magyar Örökség-díjához
3. Dalba rejtett üzenetek (Kultúrpart) : Megjelent Szvorák Katalin 38. önálló lemeze Dalüzenet címmel, amellyel a Kossuth-díjas népdalénekes a közép-európai dallamkincs bemutatását tűzte ki célul.
4. Görög Mása: Harmóniában önmagunkkal és a világgal
5. Szvorák Katalin: Csemadokos emlékeim
6. Beke Beáta: Szvorák Katalin a Magyar Érdemrend középkeresztjét kapta meg

Tovább...
 
Utazások PDF Nyomtatás E-mail
Hírek
Írta: Administrator   
2019. március 11.

A Nyulak szigetétől a Kanári szigetekig, majd néhány későbbi jelenés


Volt Margaret Island koncert, Lénárd Sándor és Fraknói Vilmos nyomozás Rómában, hátizsákos csatangolás a Kanári szigeteken, lesz számos jelenés: március idusán Szózat és Himnusz, Makovecz-műsor, szólókoncert Vászolyban, szlovák est Tatabányán, a Savaria Skanzenben vigadalom, Szurdokpüspökiben Libafesztivál,  Pozsonypüspökiben az Aradi Vértanúk napja....hamarosan megjelenik a Dalüzenet lemez, majd ősszel az Ág Tibor emlékalbum...

"Tudtátok, hogy a csendnek színei vannak? Margaret Island koncerten jártunk! (részlet)...A Margaret Island nem kevesebbre vállalkozott február 13-án a Müpa nagyszínpadán, mint hogy ezekbe bepillantást engedjen.......Szvorák Katalin népdalénekes közreműködése pedig még szerethetőbbé tette az egész színpadi jelenlétet, hiszem a mester és a tanítványa állt a színpadon. Vikit évekkel korábban kezdte tanítani a Kossuth-díjas művész, vagy ahogy ő nevezte „a Kárpát medence zenéinek őrangyala”, és azt, ahogyan ketten együtt megszólaltatták a dalokat, bizony a sejtjeinkben is éreztük. Különleges és megható élmény volt, épp úgy, mint a Verók Tomival közös duett is... "(Zene.Hu): Menyhárt - Török Adél

 

Utolsó frissítés ( 2019. március 12. )
 
Emlékérem PDF Nyomtatás E-mail
Hírek
Írta: Administrator   
2019. március 11.

SZVORÁK KATALIN JEAN MONNET EMLÉKÉRMET KAPOTT

(Hollós Máté, Fónagy János laudációja és Szvorák Katalin köszönetnyilvánítása, valamint Käfer István bevezető előadása: Szvorák Kati Európája)

A Megbékélési Mozgalom Charta XXI Egyesülete 2014 májusában hozta létre a Jean Monnet-emlékérmet, amellyel olyan embereket tüntetnek ki, akik sokat tettek a Közép-Európában élő nemzetek megbékéléséért. A díjat Jean Monnet francia diplomatáról nevezték el, aki az Európai Közösség egyik alapítója volt.

Az idei Jean Monnet-emlékérmet a Kossuth-díjas és Európai Polgár díjas Szvorák Katalin énekművésznek adományozták

 

Utolsó frissítés ( 2019. március 11. )
Tovább...
 
Elmúlt jelenések, utalások, néhány emlékfotó PDF Nyomtatás E-mail
Hírek
Írta: Administrator   
2019. március 11.

 Az elmúlt időszak "schlagwortos" idézése

Az ember számadást készíthet, főleg én, a számadó juhász ivadék. De mérlegelhetnék is... a testem súlyának mérlegelését mellőzöm. Unikális unokáknak köszönhetően univerzális időszakot élek: háromszoros nagymama lettem. Ezentúl három albumom jelent meg, s útban van még egy új lemez. Beléptem a 60. évembe, bölcsebb lettem(?), és kerekebb lett a világ. 2018-ban közel száz énekes jelenésem volt, egy tucat ország bebarangolása - hol dalolva, de gyakrabban hátizsákkal.

Év vége felé volt Vandrovacska a Szlovák Intézetben, Tölgyfa-testvér bemutató, adventi előadások sorozata Kudlik Julival és szólóban,  majd januárban régizenei koncert, Nagy András emlékműsor,  a Magyar Kultúra Napján Füleken Dalüzenet és Szeretettel Csepelen.

(Évközi és év végi fotóalbum: lásd. mellékelve)

Néhány utalás és három hosszabb interjú és két ismertető:

Tovább...
 
Novemberi-decemberi előrejelzés PDF Nyomtatás E-mail
Hírek
Írta: Administrator   
2018. október 31.

Szelektív szortírozás a közeljövőben

Előrejelzések alapján szemezgetve várható: adventi "Várakozás" lemezbemutató Kudlik Julival, (Porcsalma - dec.6.,Deáki dec.8., Zalaapáti dec.15., Esztergom - dec.17.), karácsonyi szólókoncert Pócsmegyeren december 23-án, életút-film a szentendrei tv-ben és a Domovina műsorban, karácsonyi beszélgetés Kudlik Julival a Bonum tv-ben, ezentúl lesz csíkszeredai jubileumi koncert és párkányi is, valamint november 20-án a budapesti Szlovák Intézetben egy igazi  "Vandrovacska", melyen cseh, morva, szlovák és magyar népdalvariánsok  és részletek hangzanak el a Tölgyfa-testvér lemezről (szlovák népköltészet Varga Imre műfordításában). Bevezető előadást tart Käfer István professzor: Bartók Béla szlovák,cseh és morva titkai címmel. Közreműködik: Cserta Balázs (furulya, dvojnyica, szaxofon, fujara, duda, tilinkó),Csörsz Rumen István (lant, koboz, citera, doromb). Megjelenik Kiss Ferenc Mamó kertecskéje Keresztes Dóra illusztrációival, valamint a Szvorák Katalin 38. önálló tematikus albuma a Dalüzenet.

Utolsó frissítés ( 2018. október 31. )
Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 6 - 10 / 371
Énekeim
Aktuális információk a Facebook-on
Pillanatképek
1.jpg 9.jpg 8.jpg 12.jpg 7.jpg 14.jpg 16.jpg 13.jpg 10.jpg 5.jpg 4.jpg 2.jpg 15.jpg 11.jpg 6.jpg 3.jpg
Szereplések

FELLÉPÉSEK 2017-ben:

Január 20.
Szvorák Katalin és Huszti Péter Madách Imre-díjat vesz át Balassagyarmaton
Január 21.
szombat 19.00 órakor, ERŐMŰVHÁZ (Budapest, 1077 Budapest, Wesselényi utca 17.) Régi magyar epikus énekek. Fellépnek a Tinódi-lanttal kitüntetett művészek (belépőjegy 1000 Ft)
Január 23.
18.00 órakor, Gálaműsor a Magyar Kultúra Napja tiszteletére a váci Madách Imre Művelődési Központban, Közreműködik: Szvorák Katalin és a Sebő együttes
Január 26.
Farsang az MTVA Családbarát műsorában
Január 31.
kedden 17.00 órakor, Molnár Imre Ferenczy Noémi-díjas, bőrműves iparművész "Bőr, szőr, csont" című kiállítása, Közreműködik: Szvorák Katalin, Kossuth-díjas énekművész. E-Galéria: Budapest, V. kerület, Falk Miksa u. 8.

Lásd. a jövőben a facebookon

2004 © doengs.com