Sűrűsödő naptár
Írta: Administrator   
2015. október 11.

 A Nagymamaság mellett:
- Ősszel Szeretettel,
télen Várakozás,
egyébként egyveleg


Az egyre sűrűsödő naptárbejegyzések jelzik Szvorák Katalin zsúfolt közeljövőjét.
Szeretettel lemezbemutatóval indul az ősz Révkomáromban október 12-én, és a záróakkord december 27-én lesz Szentendrén. Szintén Szeretettel! Közben a Várakozás, azaz Advent Kudlik Julival az új lemezbemutatóknak tucatjai, de várható szobor- és utcanév-avatás, és 80 lesz Tőzsér Árpád, de lesz kobzás-citerás jótékonykodás is. A helyszínek is beszédesek: Révkomárom, Solymár, Baja, Sárvár, Biatorbágy, Leányfalu, Ajka, Székesfehérvár, Csömör, Maglód, Győr... Külön öröm: Kiss Ferivel a kárpátaljai Péterfalva és az Etnofónia a Zeneakadémián! A Várakozás felvidéki premierturnéja december 5-én kezdődik Lekenyén, Berzétén, majd Tornagörgő és Torna község következik. A lemezbemutató díszelőadása a budapesti Fasor-i Evangélikus Templomban lesz december 19-én, 17 órakor. Megnyitó beszédet mond Fabinyi Tamás püspök.

Előadások naprakész időpontjai és helyszínei a Facebook-on!!!!
(Mellékelve fotóegyveleg)

A Kékkör Napja, Sokmillió lépés Magyarországon, Duna World, 2015.10.10 17:35 - 18:10 (vendég lesz Szvorák Katalin is)
Október 10-e az országos Kéktúra Napja. Ebből az alkalomból a közmédia több csatornáján - M1, Duna, Duna World, Kossuth Rádió - egész napos műsorfolyammal szeretné felhívni a figyelmet a túrázás, a kirándulás szépségeire, közösségépítő erejére...

"Bizonyára nagy érdeklődésnek örvend majd Kudlik Júlia egykori népszerű televíziós bemondó és Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes közös lemezbemutató koncertje, amelyre október 12-én, hétfőn 18.30-tól a révkomáromi Duna Menti Múzeumban kerül sor.

Jókai Anna írónő, a Nemzet Művésze így vall a fél éve megjelent albumról: "Két, megszenvedett tisztaságú lélek ajándéka. A kicsorduló szeretet: szóban és énekben. A szeretet Istentől árad és az emberi Én kelyhe fogadja magába. Töltekezzünk belőle, és osszuk meg a szomjazókkal!". Kudlik Júlia és Szvorák Katalin közös hitvallása tehát reményt keltő örömüzenet, hiszen a megfáradtaknak megnyugvást, a keresőknek válaszokat tartalmaz.

Kedden 18 órától Boráros Imre Kossuth-díjas színművész tanúságtételére kerül sor a Szent Rozália-templomban, szerdán 18.15 órától pedig Švajda Gábor hosszútávfutó a katolikus plébánián osztja meg gondolatait az érdeklődőkkel. Csütörtökön 18 órától Jakubecz Márta íróval a könyvtárban találkozhatnak az olvasók. Pénteken 18.30-tól a családokért lesz fáklyás keresztút a városban. A Városmisszió teljes programja itt olvasható"

VÁRAKOZÁS - dalok és gondolatok
Kudlik Júlia a Magyar Televízió Örökös Tagja és Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművész adventi lemezbemutatója


"Amit az ünnep előtt adsz az ünnepre, az jobban gyarapít Téged, mint amit az ünnep egyszeri alkalommal képes lesz Neked nyújtani."
Antoine de Saint Exupéry


"Az adventi várakozás nem tétlenséget jelent!
Alkalom arra, hogy önmagunkba nézzünk és akarjuk megtanulni:
hogy elsősorban önmagunkon kell uralkodnunk és önmagunk felett kell győznünk, mert csak ezután tudjuk egymást elfogadni és szolgálni, azaz szeretni."
Kudlik Júlia


Az adventi várakozás során, ha képes elcsendesedni a világ: van remény - s ameddig legalább ilyenkor képes magába szállni az ember: van esély!
Advent kapcsán a várni tudásról, a türelemről, a megállásról, az elcsendesedésről, a lelki – fizikai megújulást adó pihenésről, az egyedüllétről, összeszedettségről, gazdagságról, a csend hatalmáról és gyógyító erejéről is szó esik.  

Amikor a tevékenységi lázban égő, láthatatlan mókuskerékben fáradhatatlanul rohanó, megállni képtelen szuperemberekre mindenhonnan ömlik az akusztikus- képi-információ-cunami, lehetőséget kínálnak az elhangzó gondolatok, amelyekhez némi bátorság, akarat és merészség is szükségeltetik. Bátorság a befelé-forduláshoz, akarat a belső csend megteremtéséhez, merészség az örök értékek megvallásához és az ezek mentén való tájékozódáshoz.  

A felcsendülő dalok segítenek megérteni, feldolgozni és elfogadni a "várakozás" során felmerülő gondolatokat.

SZERETETTEL - Kudlik Júlia és Szvorák Katalin lemezbemutatója

Kudlik Júlia népszerű tv bemondó és Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes szembefordulnak korunk sztereotípiáival. Olyan lemezt állítottak össze, ahol Kudlik Júlia saját gondolatai hangzanak el a szeretetről egyházi és világi megközelítésben és ehhez kapcsolódnak az énekek. Közös lemezük megállítja az időt és a szeretet útját szorgalmazza. A mai manipulált világban nehéz szeretetet közvetíteni, bármiféle értéket őrizni, továbbörökíteni, de nem lehetetlen. Jókai Anna így vall a fél éve megjelent albumról: "Két, megszenvedett tisztaságú lélek ajándéka. A kicsorduló szeretet: szóban és énekben. A szeretet Istentől árad és az emberi Én kelyhe fogadja magába. Töltekezzünk belőle, és osszuk meg a szomjazókkal." Kudlik Júlia és Szvorák Katalin közös hitvallása reményt keltő örömüzenet, hiszen a megfáradtaknak megnyugvást, a keresőknek válaszokat tartalmaz.

Egynéhány utalás:


https://www.facebook.com/V%C3%A1rosmisszi%C3%B3-Kom%C3%A1rom-Mestsk%C3%A9-misie-Kom%C3%A1rno-1796357913924122/timeline/

http://www.felvidek.ma/felvidek/hitelet/56663-gyertek-es-meglatjatok-varosmisszio-komaromban

http://vigadokft.hu/index.php?&i=monor-vigado-esemenyei&cs=&cs=hirek&es=kozlemeny

http://ujszo.com/napilap/regio/2015/10/09/varosmisszio-komaromban-egy-heten-at

http://amierdonk.hu/hu/irasok/csend-zeneje

Utolsó frissítés ( 2015. október 11. )