Dedikálás Szentendrén
Írta: Administrator   
2015. augusztus 18.
Keresem a szót
MűvészeinkVezető hír - 2015. augusztus 03.
 
 
Szvorák Katalin és Szörényi Levente lesz szeptember 10-én, 18.30-tól a P’Art Mozi vendége, ahol új CD-jüket dedikálják, és az alkotás folyamatáról beszélgetnek. Az est háziasszonya Kudlik Júlia lesz. Szvorák Katalinnal beszélgettünk a Keresem a szót albumról és a közös emlékekről.

Több generációnak volt meghatározó az Illés Zenekar. Téged milyen emlékek fűznek a dalokhoz?

Egykoron, még határontúliként a magyar TV ’68-as táncdalfesztiválján csüngtem, üvöltött az Illés és a másik kedvencem, Kovács Kati a „tranzisztoromból”, amikor a füleki „Csevicére” mentem vízért. Nem csoda, ha ezeket

a slágereket énekeltem folyosónk felmosása közben. Kicsit később – még odaát – táncdalfesztiválokat nyertem Kovács Kati-számokkal, de énekeltem Lenin, Marx, Novotny és Husák képei alatt, ötórai teákon francia sanzonokat és szovjet kiskatonáknak orosz népdalokat. Korai serdülőkoromnak meghatározó élménye volt Illésék zenéje, elementáris erejű dalaik átjárták egész lényemet, hihetetlen szabadságélményt nyújtva.

Milyen volt a munka Szörényi Leventével és a Tárkány Művekkel?

Egyfajta időutazáson vehettem részt, amikor lényegében három generáció a dalok szárnyán röpült a stúdióban, megszűnt a világ és rohant az idő. Leventét régóta ismerem, Tárkány Kovács Bálint még serdülő „kisfiúként” cimbalmon kísért egy francia turnén a ’90-es évek legelején, Paár Julcsit pedig taníthattam egy ideig a Zeneakadémián. A „Tárkány zenészek” mellett hallható a lemezen Gombai Tamás, aki a valamikori „vonós-korszakom” legendáriumába tartozik, míg Szörényi Örsöt a „Holdvilágárkon” keresztül örököltem, és emberi kvalitásai miatt igen becsülök.

A Keresem a szót című albumon „újragondolt” Szörényi-Bródy számok hallhatók a te hangodon. Mennyire formáltad át ezeket a kortalan dalokat?

Vallom, hogy a jó zene műfajtól függetlenül kortalan és örökérvényű. Ez hatványozottan érvényes a régi Szörényi-Bródy számokra is, melyeket zseniálisan gondoltak újjá a Tárkány Művek. A dalok nem lettek átformálva, bár népi hangszeres lett a kíséret, így – szerintem – erőteljesebben hatnak. Jómagam nem alakultam át Koncz Zsuzsává, megmaradtam Szvorák Katinak, aki már Illés Lajos mellett is belekóstolt ebbe a világba. Akkoriban leggyakrabban Nagy Feró dicsért, mint a legtisztább hangot.

Az új albumot koncertturnén mutatjátok be?

A Keresem a szót lemezbemutató koncertjeiben menedzserek híján nem gondolkozhatok. Bár már rebesgették a szentendrei Polgármesteri Hivatalban, hogy örülnének, ha élő lemezbemutatónkat a Szentendrei Tavaszi Fesztiválon is előadnánk. Több mint három évtizede „szájról szájra terjedek” és csöndben alkotok. Most is egyszerre három lemezt adtam ki saját kiadásban. Julka unokámat a Tente baba „altatós” albummal köszöntöttem, de szintén most jelent meg  a népdalműfaj határain táncoló válogatásom, ahol versmegzenésítések, rockoperarészletek, valamint Illés Lajos, Szörényi, Bobby Mc Ferrin, Pejtsik stb. alkotások hallhatók. Ennek a 34. önálló tematikus kiadványomnak nem véletlenül Ajándék a címe, hiszen barátaimat, ismerőseimet ajándékozom meg vele.

Pályátok Leventével már többször összefutott...

Levente volt első nagylemezem zenei rendezője 1986-ban. A Dalvándorlás albumon még „dobgépelt” is. Később a régizene-népzene párhuzamait bemutató lemezem ajánlója volt, majd  nyaraltunk is vele néhányszor. Egyszer Perzsiában a jászokat és a zoroasztereket kerestük, kétszer gondtalanul bóklásztunk a görög szigetvilágban. Egy mykonosi tengeri-herkentyűs-recinás estén vetette fel Levente a most elkészült lemez ötletét, mely szerencsénkre a Szerencsejáték Zrt. és a Mol támogatásával napvilágot láthatott. Leventét egyébként a Holdvilágárokban kétszer leptem meg születésnapján a Szentendrén vásárolt „szélpörgős” gólyával. Mindkét alkalommal eredményesen. Először megszületett Szellő unokája, majd Villő. További gólya-ajándékot nem tervezek…

Érdekes estének ígérkezik a P’Art Moziban ez a beszélgetés, hiszen Kudlik Júliával is készült korábban közös albumotok.

Mindhármunk kapcsolata-barátsága évtizedekre nyúlik vissza. Az elmúlt néhány évben pedig így hármasban indulunk útnak minden március idusán, hogy a határontúliakkal ünnepelhessünk. Ilyenkor Júlia a háziasszony és az egyik emlékező, jómagam forradalmi dalokat énekelek, míg Levente mondja az ünnepi beszédet. Jártunk már Kassán, Füleken, Losoncon. Ez évben Nagykárolyban és Kaplonyban, jövőre Munkács, Beregszász és Ungvár van tervbe véve. Julival egyébként szinte a fél Kárpát-medencét bejártuk a Szeretettel című közös albumunk bemutatóival, és hamarosan megjelenik újabb közös lemezünk, a Várakozás.

Milyen kalandozást tervezel a zenében a közeljövőben?

Szeretnék elmerülni a régizene világában, sanzonos lemezt biztos készítek, versmegzenésítésekre is gondolok, bizonyára folytatom majd a Kárpát-medence népeinek közös dallamkincsét bemutató sorozatomat. Hogy mi fog ebből megvalósulni, az számomra is meglepetés lesz!
 
Sz. N.

http://www.szentendreihirek.hu/2015/08/lemezdedikalas-szvorak-katalinnal-es-szorenyi-leventevel/

http://szevi.hu/keresem-a-szot/

http://www.programturizmus.hu/ajanlat-szentendrei-programok.html

2015. szeptember 10-én 18:30-tól a P’Art Moziban.
Lemezdedikálás Szvorák Katalinnal és Szörényi Leventével

Keresem a szót címmel adta ki Szvorák Katalin és Szörényi Levente a legújabb közös albumát, melynek beszélgetéssel egybekötött dedikálása lesz 2015. szeptember 10-én 18:30-tól a P’Art Moziban.
Köszöntőt mond Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester.
Az est háziasszonya Kudlik Júlia.