Próbák és stúdiófelvételek
Írta: Administrator   
2009. február 21.

 Február 1-én megkezdődtek az egyházi trilógia harmadik albumának munkálatai, stúdiófelvételei. „A Nap megszentelését” Pejtsik Péter hangszereli-zenésíti. Az elhangzó énekeink és imáink nem modernesítenek, hanem  a dallamokhoz illő középkori - barokk hangulatot varázsolják elő. Pejtsik Péter számos stílusban otthonos, a klasszikus irányzatoktól a legkülönbözőbb könnyűzenei műfajokig. Szerzőként zenekari műveket, színházi és filmzenéket jegyez. Gyakran komponál vagy hangszerel olyan nemzetközi megrendelők számára, mint a BBC, az Eurodisney, vagy a Peter Gabriel által vezetett Real World Records. Az After Crying zenekar alapító tagja. Magyarországon a legkeresettebb hangszerelők egyike; szimfonikus munkái hallhatók többek között Ákos, a Crystal, Kasza Tibor, Balázs Fecó és a Bon-Bon albumain.
http://www.pejtsik.hu/kezdolap/index.html

“A nap megszentelése” dallamainak feldolgozásában, hangszeres kíséreteiben az európai zenetörténet számos időszakából, különböző stílusaiból, hagyományaiból merítettem, olykor – nagyritkán – Európán kívüli hatásoknak is engedve. Igyekeztem a különböző korszakok között egyensúlyozó stiláris összképet kialakítani, amely sokszínűségéből eredő áthallásokkal, összecsengésekkel gazdagítja a hallgató asszociációs lehetőségeit. E változatosság ellensúlyozza az akusztikus trió egységes keretet adó, puritán hangszerösszeállítását. Egyes dalok, zenei vagy texturális tematikus összefüggésük miatt szinte kívánták, hogy nagyobb formákká nőjenek össze. Az ilyen terjedelmesebb formákban az ellenpont, a quodlibet klasszikus eszközei is helyet kapnak, azaz néha több dallam szól egyszerre. Így például a “Jesu dulcis memoria” gregorián eredetije hangzik fel cantus firmus-ként az “Ó Jézus, emlékezni rád” felett. E dallam pedig búvópatakként többször is feltűnik a lemezen, egyfajta laza nagyformát sejtetve.
Pejtsik Péter

Utolsó frissítés ( 2009. február 21. )