Kezdőlap
Ajánló PDF Nyomtatás E-mail
Hírek
Írta: Administrator   
2016. november 20.

KERESEM A SZÓT

Beszélgetéssel, vetítéssel, énekléssel egybekötött lemezdedikálás Szvorák Katalinnal és Szörényi Leventével
Az est háziasszonya Kudlik Júlia

/Az előadás után egy borbemutató következik a Szörényi pincészetből/

(November 30. Párkány, 18,00 óra, Venus cukrászda, Párkány, Sobiesku u.10)
(a Sobieski szobornál)


Mindhármuk kapcsolata, barátsága évtizedekre nyúlik vissza. Kifejezetten barátságos hangulatúnak, kötetlen eseménynek ígérkező esten valóban keresni kell majd néha a szavakat. Az albumon újragondolt Szörényi -Bródy számok hallhatók Szvorák Katalin hangján, aki egykoron határontúli tinédzserként lelkesen danolászta takarítás közben ezeket a slágereket, nem is sejtve, hogy majd 50 év múltán ifjúsága "sólyommadarával" énekelheti őket ismét. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő legújabb lemezén három generáció kéznyújtása hallható, bizonyítva: a jó zene kortalan, műfaj függetlenül megújulni képes és örökérvényű.

 
Könyvbemutató PDF Nyomtatás E-mail
Hírek
Írta: Administrator   
2016. november 20.

 Két budapesti könyvbemutató!

TÖLGYFA-TESTVÉR: A SZLOVÁK NÉPKÖLTÉS ANTOLÓGIÁJA című kötet bemutatója
A könyvet, és fordítóját Varga Imre költőt bemutatja Kiss Gy. Csaba József Attila-díjas irodalomtörténész. Fellép: Szvorák Katalin Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész. Közreműködik: Molnár Patrik, az OIK munkatársa

Országos Idegennyelvű Könyvtár, 1056 Budapest, Molnár u. 11.
2016-11-16, 18:00


ÉS: November 21-én (Borsos Miklós Lakásmúzeum, Budapest. I. ker. Úri utca 6. 17 óra)   

A DAL VÁNDORA. A Kairosz Kiadó most megjelent interjú-kötetének bemutatója SZVORÁK KATALIN Kossuth-díjas népdalénekessel beszélget SIMON ERIKA. Házigazda: CZIGÁNY GYÖRGY

A  D A L   V Á N D O R A
Mozaikok-morzsaszemek a könyvből (Kairosz, 2016)

...A paraszti elődöktől örököltem az alázatot, a juhász felmenőimtől a mérhetetlen szabadság érzetét. A népdalhoz mindkettő elengedhetetlen...

...Az egész faluközösség szocializált. Ez a pici falu volt nekem kis gyermekként a világ közepe, ahol a magyar nyelv egészen más többlettartalmat, áthallást kapott, mint az anyaországban...

...Szabad voltam, mint a madár, hiszen még óvodába sem jártam...

...A zarándok földbe tapossa a

Tovább...
 
1956 PDF Nyomtatás E-mail
Hírek
Írta: Administrator   
2016. október 14.

 Szvorák Katalin: Nők az 1956-os forradalomban
(elhangzott: 2012-ben Clevelandban, Torontóban, 2013-ban Oslóban, 2014-ben Prágában)

 


Tisztelt ünneplő közönség!

Faludy György szerint a magyar népnek minden évszázadban egyszer meg kellett küzdenie szabadságáért, nemzeti függetlenségéért.

Utolsó frissítés ( 2016. október 14. )
Tovább...
 
Aktuális koncertek, őszi beszámoló PDF Nyomtatás E-mail
Hírek
Írta: Administrator   
2016. október 14.

 "Ne a járt úton haladj, hanem inkább abban az irányban indulj el, amerre még senki sem járt előtted, és te hagyj magad után lábnyomokat."

 

 

Aktuális koncertek, előadások a facebook-on.

A mellékelt pillanat-fotók a kora ősz villanásai...

Utolsó frissítés ( 2016. október 14. )
 
Újabb beszámoló PDF Nyomtatás E-mail
Hírek
Írta: Administrator   
2016. augusztus 25.

 "Az utazás a bolondok paradicsoma"

(Nyári unokázás, sziesztázás és szórvány-koncertek)

 

 

"...már megértem azt a kort, amikor én dönthetem el, milyen színű zoknit vegyek fel..."- Einsteinnel együtt vallja Szvorák Kati is.

2016 nyarán ő dönthette el, hogy milyen "zoknit" vesz fel, így dicsérhette a Teremtést Balassagyarmaton, tartott Acapella lemezbemutatót a Művészetek Völgyében, Szörényi-Bródy dalokkal fiatalodott a füleki Palóc Napokon, Szegeden Józsa Judit kiállításon szoborillusztráló dallamokat énekelt, nem maradt el a Himnusz és a Szózat augusztus 20-án, a falujában táborozó mezőségi fiataloknak Szent István népénekek szóltak, s "arattak" az aratódalok a ráckevei Summerfesten. Újabb három album kerül ingyen letöltésre a weboldalon (Tente baba- altatók, Keresem a szót- újragondolt Szörényi-Bródy számok, Ajándék - válogatás a népdal határmezsgyéjéről). Ismét ismételték: Vétessék ki szóló szívem- Szerelmes földrajz, Duna Tv. https://www.youtube.com/watch?v=cuoSYnPEDcc

A nyár folyamán Simon Erika befejezte a Szvorák Katalin életútját-pályáját bemutató könyvet, mely a Karácsonyi Könyvvásárra jelenik meg.

Legközelebb szeptember 10-én, 17.00 órakor lesz Kudlik-Szvorák Szeretettel bemutató a csongrádi Művelődési Központban. Egyébként Szvorák Katalin október 1-től vállal ismét koncerteket. Addig: továbbra is unokázások és utazások, mert „a mélykék égbolt s napfényben szikrázó havas csúcsok élménye csak egy Schubert-dalhoz hasonlítható” – vallotta Dohnányi Ernő. És idevágnak Ralph Waldo Emerson sorai: "Beutazhatjuk az egész világot, hogy megtaláljuk a szépséget, de magunkban kell azt hordoznunk, különben sosem fogunk rálelni."

Szvorák Katalin barangolásai elsősorban a Csend birodalmát célozzák meg. Tatiosz írja valahol: "A csönd nem csupán a természet hangja, hanem a lélek legbenső szükséglete. "A legtöbb ember menekül a csend elől, nem tud vele mit kezdeni, mert így szembesülnie kellene önmagával. A legtöbb ember önmaga elől menekül, s az emberek java másnak akar látszani, mint ami, közben pedig a legnagyobb hűséggel önmaga iránt tartozik elsősorban.

A nyár pillanatképei a mellékletben!!!

Utolsó frissítés ( 2016. augusztus 25. )
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 36 - 40 / 371
Énekeim
Aktuális információk a Facebook-on
Pillanatképek
1.jpg 9.jpg 8.jpg 12.jpg 7.jpg 14.jpg 16.jpg 13.jpg 10.jpg 5.jpg 4.jpg 2.jpg 15.jpg 11.jpg 6.jpg 3.jpg
Szereplések

FELLÉPÉSEK 2017-ben:

Január 20.
Szvorák Katalin és Huszti Péter Madách Imre-díjat vesz át Balassagyarmaton
Január 21.
szombat 19.00 órakor, ERŐMŰVHÁZ (Budapest, 1077 Budapest, Wesselényi utca 17.) Régi magyar epikus énekek. Fellépnek a Tinódi-lanttal kitüntetett művészek (belépőjegy 1000 Ft)
Január 23.
18.00 órakor, Gálaműsor a Magyar Kultúra Napja tiszteletére a váci Madách Imre Művelődési Központban, Közreműködik: Szvorák Katalin és a Sebő együttes
Január 26.
Farsang az MTVA Családbarát műsorában
Január 31.
kedden 17.00 órakor, Molnár Imre Ferenczy Noémi-díjas, bőrműves iparművész "Bőr, szőr, csont" című kiállítása, Közreműködik: Szvorák Katalin, Kossuth-díjas énekművész. E-Galéria: Budapest, V. kerület, Falk Miksa u. 8.

Lásd. a jövőben a facebookon

2004 © doengs.com