Maradandóságát a most, a jelen, az egyszeri megnyilatkozás hivatott éneklõ jövõvé varázsolni. Zavarban lehetünk, ha köszönteni szeretnénk a most 60 éves Szvorák Katit, aki közismerten szerény, minden rivaldát kerülõ énekes, aki mind a mai napig - Kossuth-díjasként is - csöndben alkotó, tömegeket-mozgalmakat elkerülõ mûvész. Az örökös takarásban kellett közénk elhoznia a fényt, hogy a kisközösségek visszatérõ vendége lehessen, népmeseként terjedhessen szájról-szájra. A saját ösvényét járó, menedzser-nélküli Szvorák Katalin „aranyhangját” - Utassy József szerint - „ezüst muzsika kíséri”, „Énekhangjától megszépülünk” – vallotta Tamási Lajos. „A dalaiban vándorló üzenet e tágabb hazában a vox humana küldetését vállaló mindenkori kisebbségek hitvallása”, mások szerint Szvorák Katalin zenei világa: „saját világ. Nem utánozható, nem is utánozandó. Éneklése maga a nemes egyszerûség, a méltóság hangja, ahol az énekelt dal iránti alázat szólal meg. ”Minden megnyilvánulása az éneklés mûvészetén túl is emberi tartás. Palotai Erzsi szerint: „Bensõ fényforrás õ, a napsugár kishúga.”