Kezdőlap
Fábry megtörte a jeget PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2014. szeptember 30.
A ZENE ÉS A SZERETET EREJE A FÁBRY "SÓ"-ban
- MTV1. október 2. csütörtök, 20 óra 20 perc -
 


A szájhagyomány útján terjedő Kossuth-díjas, a poszthumuszban hívő és csendben alkotó, az ellenszélben sütkérező "Napsugár kishúga" továbbra is félárnyékban mosolyog, AVAGY: FÁBRY MEGTÖRI A JEGET ?

Fábry Felvezetője:
A ZENE ÉS A SZERETET EREJE
E két erő határozta meg pályáját és egész életét - valamint a hit, nem csupán vallási értelemben véve, hanem az élet igazán fontos értékeibe vetett bizalom formájában is.
Felvidéki magyarként nyerte meg a Röpülj páva tehetségkutatót, még 1981-ben, majd Illés Lajos "Betlehem csillaga" című operájában alakította Mária szerepét, első lemezét Szörényi Levente segítségével készítette el, itthoni és határontúli fellépései pedig szinte egymást érték.
Menedzsere pedig sohasem volt, az önmenedzsment is távol áll tőle, az ő híre pont úgy terjedt, ahogyan a népdalok, amelyeket énekel - szájról szájra. Éneke pedig nem csupán szórakoztat,

hanem gyógyít is,hiszen külön lemezt adott ki agyvérzéses betegek terápiás célú kezelésére, amelyet a Rókus kórház orvosaival és betegeivel közösen a gyakorlatban is sikeresen próbált ki. Fellépett némasági fogadalmat tett apácák előtt Bajorországban, számtalan hazai és külföldi koncerthelyszínen, évente akár 120 alkalommal is, és a román nacionalizmus egyik legbarbárabb támadását is az ő egyik fellépése ellen intézték Szatmárnémetiben, amikor mérgező torokgázt engedtek a filharmónia szellőztető rendszerébe teltházas estéjének kellős közepén.
Szívesen énekli el a Kárpát-medence dallamait különböző nyelveken, azonos hangsorral, hiszen számtalan olyan népdal szerepel a repertoárján, amely ugyanúgy létezik szlovákul, magyarul, vagy éppen románul - bizonyítva az itt élő népek múltközösségét.
Kossuth-díjas népdalénekesnőnk, Szvorák Katalin ugyanis hisz a békés egymás mellett élés lehetőségében, és minden erejével igyekszik ezt hirdetni fellépései és utazásai során.
A művésznő egyébként sem csupán a fellépések miatt utazik sokat, hiszen férjével, Tamással számtalan egzotikus helyre jutottak el ketten - a laoszi őserdő, egy 117 méter mélyen fekvő opálbánya, vagy a rendszerváltás előtti jereváni "autóskirándulás" kalandjai mind a mai napig elevenen élnek benne.

Egyéb utalások:

https://www.facebook.com/FabryMost#!/FabryMost/photos/a.215965098495618.49622.215927895166005/698305560261567/?type=1&theater

https://www.facebook.com/FabryMost#!/video.php?v=700337916724998

http://fabrymost.hu/lineup/37

Utolsó frissítés ( 2014. szeptember 30. )
 
< Előző   Következő >
Énekeim
Aktuális információk a Facebook-on
Pillanatképek
1.jpg 9.jpg 8.jpg 12.jpg 7.jpg 14.jpg 16.jpg 13.jpg 10.jpg 5.jpg 4.jpg 2.jpg 15.jpg 11.jpg 6.jpg 3.jpg
Szereplések

FELLÉPÉSEK 2017-ben:

Január 20.
Szvorák Katalin és Huszti Péter Madách Imre-díjat vesz át Balassagyarmaton
Január 21.
szombat 19.00 órakor, ERŐMŰVHÁZ (Budapest, 1077 Budapest, Wesselényi utca 17.) Régi magyar epikus énekek. Fellépnek a Tinódi-lanttal kitüntetett művészek (belépőjegy 1000 Ft)
Január 23.
18.00 órakor, Gálaműsor a Magyar Kultúra Napja tiszteletére a váci Madách Imre Művelődési Központban, Közreműködik: Szvorák Katalin és a Sebő együttes
Január 26.
Farsang az MTVA Családbarát műsorában
Január 31.
kedden 17.00 órakor, Molnár Imre Ferenczy Noémi-díjas, bőrműves iparművész "Bőr, szőr, csont" című kiállítása, Közreműködik: Szvorák Katalin, Kossuth-díjas énekművész. E-Galéria: Budapest, V. kerület, Falk Miksa u. 8.

Lásd. a jövőben a facebookon

2004 © doengs.com